JOGI KIKÖTÉSEK ÉS FELTÉTELEK
1. A HONLAP HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELE, HOGY ELISMERIK ÉS EGYETÉRTENEK AZ ITT FELSOROLT SZABÁLYOKKAL ÉS FELTÉTELEKKEL. AMENNYIBEN EZZEL NEM ÉRTENEK EGYET, KÉRJÜK, NE HASZNÁLJÁK EZT A HONLAPOT.
2. A honlap a csi. és Csendes Imre szerzői jogvédelme alá tartozik, és részletei – nem csak kizárólagosan, de beleértendők a szövegek, képek, hang- vagy képfelvételek – nem használhatók semmilyen formában, semmilyen cél érdekében, kivéve, ha a csi és Csendes Imre írásbeli engedélyét adja. Anélkül, hogy az előbb említett jogainkról lemondanánk, személyes, házi, azaz nem kereskedelmi használatra a honlapon lévő eszközök egyetlen példányban letölthetők, feltéve, ha nem semmisítik meg, vagy nem módosítanak a szerzői jog, védjegy, illetve tulajdonosi megjegyzések tartalmán. Bármilyen módosítás, valamint a honlap anyagának bármilyen más célra való használata a csi. és
Csendes Imre jogi feltételeinek a megsértését jelenti.
3. Egyetértenek és elismerik, hogy a honlap használata mindenkinek a személyes felelőssége alá tartozik, és az előállításban, a gyártásban és a szállításban részt vevő felek egyike sem tehető felelőssé az esetlegesen bekövetkező közvetett vagy közvetlen, akár fenyítés közben kirótt károkért, veszteségekért vagy bármilyen más kiadásért (beleértve a jogi, a szakértői, vagy egyéb kiadások illetékeit), amelyek közvetve vagy közvetlenül felvetődhetnek a honlap használata, böngészése, bármilyen anyag, szövegrész, adat, audiovizuális kép letöltése során, beleértve, de nem korlátozva kizárólagosan a vírusok, üzemzavar, személyes tettek, illetve mulasztások, a számítógépes rendszer, telefonvonal, hardware, software vagy bármely program hibás működése, ugyanakkor a hálózati, illetve számítógépes továbbítás következtében létrejöhető hibák, mulasztások, késések következtében.
4. Annak ellenére, hogy a honlap által tartalmazott előírások, tulajdonságok, illusztrációk, felszerelések és információk állandó korszerűsítés alatt állnak, ugyanakkor a GRAND MARINE INTERNATIONAL
INC. és Csendes Imre minden ésszerű erőfeszítést megtesz, hogy biztosítsa az adatok helyességét, a pontosság nem szavatolható, és a GRAND MARINE INTERNATIONAL
INC. és Csendes Imre által a jótállás sem vállalható. A honlap tartalmazta összes anyag és információ bármilyen kifejtett vagy beleértett jótállás nélkül, „önmagában” áll az Ön rendelkezésére tartalmazva, de nem korlátozódva pusztán az eladhatóságban lévő jótállásra, illetve meghatározott célra, jogosultságra és a szabálytalanságmentes megfelelésre.
5. Egyetértenek és elismerik, hogy az Ön által bármilyen formában és cél érdekében a honlapra küldött anyag vagy információ nem kezelhető bizalmasként, illetve szabadalmazottként. Továbbá elismeri és egyetért azzal, hogy az Ön által a csi.-hez és/vagy az
Hanex-hez és/vagy
Csendes Imréhez küldött bármilyen ötlet, elképzelés, technika, eljárásmód, módszer, rendszer, tervrajz, tervezet, grafikon, vagy más anyag bármikor, bárhol, bármilyen cél érdekében felhasználható a GRAND MARINE INTERNATIONAL
INC. és Csendes Imre által.
6. A honlap használatával egyetért és beleegyezik abba, hogy a honlap tartalmazta bármely név, embléma és védjegy a csi. és az
Hanex tulajdona, és előzetes egyeztetés nélkül semmilyen formában nem használható.
7. Habár a honlap kapcsolatba hozható más honlapokkal, a csi. és az
Hanex sem közvetve, sem közvetlenül nem foglal magába jóváhagyást, társulást, védnökséget, hozzájárulást, vagy kapcsolatot a kérdéses honlappal, hacsak ez nincs kiemelten hangsúlyozva. A honlap használatával egyetért azzal, hogy a csi. és az
Hanex nem vizsgálva fölül az összes kapcsolódó honlapot nem felelős azok tartalmáért. A bármely hasonló honlappal való kapcsolatteremtés mindenkinek saját felelőssége alá tartozik.
8. A csi. és Csendes Imre fenntartja a jogi szabályrendszer bármikor, bármilyen cél érdekében történő felülvizsgálásának jogát, ugyanakkor fenntartja a honlap tartalmazta bármilyen információ bejelentés vagy kötelezettség nélküli módosítási jogát, beleértve, de nem korlátozva kizárólagosan a színhasználatra, előírásokra, tartozékokra, modellekre, felszerelésekre, vagy más termékek és szolgáltatások tulajdonságaira. Amennyiben használja ezt a honlapot, elismeri és egyetért azzal, hogy ezek a módosítások korlátozhatják Önt. Javasoljuk, hogy időszakosan látogasson el honlapunkra, hogy áttekinthesse a feltételeket és szabályokat.
COPYRIGHT 2003 csi. ALL RIGHTS RESERVED
COPYRIGHT 2003, 2009
Csendes Imre, Minden jog fenntartva.
Magyar web oldalakat
Csendes Imre készítette a csi. engedélyével és segítségével.
LEGAL TERMS AND CONDITIONS
1. BY ENTERING THIS SITE YOU ACKNOWLEDGE AND AGREE TO ALL TERMS AND CONDITIONS STATED HEREIN. IF YOU DO NOT AGREE TO THESE TERMS, DO NOT USE THIS SITE.
2. csi. is the copyright owner of everything on this site and no portion of this site, including but not limited to the text, images, audio or video, may be used in any manner, or for any purpose, without GRAND MARINE
INTERNATIONAL INC's express written permission, except as provided for herein. Without in any way waiving any of the foregoing rights, you may download one copy of the material on this site for your personal, non-commercial home use only, provided you do not delete or change any copyright, trademark or other proprietary notices. Modification or use of the material on this site for any other purpose violates GRAND MARINE
INTERNATIONAL INC's legal rights.
3. By entering this site you acknowledge and agree that your use is at your own risk and that none of the parties involved in creating, producing, or delivering this site is liable for any direct, incidental, consequential, indirect, or punitive damages, or any other losses, costs, or expenses or any kind (including legal fees, expert fees, or other disbursements) which may arise, directly or indirectly, through the access to, use of, or browsing of this site or through your downloading of any materials, data, text, images, video or audio from this site, including but not limited to anything caused by any viruses, bugs, human action or inaction or any computer system, phone line, hardware, software or program malfunctions, or any other errors, failures or delays in computer transmissions or network connections.
4. Although the specifications, features, illustrations, equipment and other information contained in the site are based upon up-to-date information, and while csi makes all reasonable efforts to ensure that all material on this site is correct, accuracy cannot be guaranteed and csi makes no warranties or representations as to its accuracy. This site, and all information and materials contained herein, is provided to you "AS IS" WITHOUT WARRANTY OF ANY KIND, EITHER EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, THE IMPLIED WARRANTY OF MERCHANTABILITY, FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE, TITLE AND NON-INFRINGEMENT.
5. By entering this site you acknowledge and agree that any communication or
material you transmit to this site or csi., in any
manner and for any reason, will not be treated as confidential or proprietary.
Furthermore, you acknowledge and agree that any ideas, concepts, techniques,
procedures, methods, systems, designs, plans, charts, or other materials you
transmit to csi may be used by GRAND MARINE
INTERNATIONAL INC. anywhere, anytime, and for any reason whatsoever.
6. By entering this site you acknowledge and agree that any name, logo and trademark contained on this site is owned by csi. and may not be used by you without prior written approval.
7. Although this site may be linked to other sites, is not, directly or indirectly, implying any approval, association, sponsorship, endorsement, or affiliation with the linked site, unless specifically stated therein. By entering this site you acknowledge and agree that has not reviewed all the sites linked to this site and is not responsible for the content of any off-site pages or any other site linked to this site. Your linking to any other off-site pages or other sites is at your own risk.
8. csi reserves the right to revise this Legal Information at any time and for any reason and reserves the right to make changes at any time, without notice or obligation, to any of the information contained on this site, including but not limited to colors, specifications, accessories, models, materials or other product or service features. By entering this site you acknowledge and agree that you shall be bound by any such revisions. We suggest periodically visiting this page of the site to review these terms and conditions.
COPYRIGHT 2003 csi. ALL RIGHTS RESERVED
COPYRIGHT 2004,
2009
Csendes Imre (Hungarian web site), Minden jog fenntartva.
Magyar web oldalakat
Csendes Imre készítette a csi. engedélyével és segítségével.
back
|